2017-06-17

Rólam pár szó…

"Selina"

MA-URI és én:

Gyermekkorom óta azt vallom, hogy az élet vagy egy nagy kaland, vagy semmi.

Erdélyben nőttem fel egy kis községben. A szüleim gyermekként is nagyon szerettek, viszont nehezen tudták kezelni az egyediségem. Idővel elhittem, hogy valami nem stimmel velem.

Elkezdtem lázadni és ezzel együtt elzártam magamat a saját lelkemtől. 2000-ben érettségi után, egy hátizsákkal elindultam szerencsét próbálni. -Budapestre érkezésem a nagy kalandom ígérete volt, ami mára már nem csak egy ígéret, hanem egy csodálatos élet. E mögött sok nehézség, veszteség, fájdalom, szomorúság néhány összeomlás áll. Bármilyen hihetetlen ezeket ma mind ajándéknak tekintem. Életem nagy nehézségei egyben életem nagy lehetőségeivé váltak.

MA-URI önismereti és öngyógyító rendszerrel 2004-ben találkoztam

Ez a találkozás "szerelmessé" tett, ami az óta is tart. Olyan kalandban volt, van részem, amiért nem tudok eléggé hálás lenni.

Megfogott a szellemisége, elkezdtem magamra figyelni és újra kapcsolatba kerültem a testemmel. A mozgás, érintés által elkezdtem megérteni, újra megbecsülni, gyógyítani.

Minden alkalommal amikor MA-URI -val találkozom, hagyom, hogy a lelkem mélyére pillantsak, és napról napra felfedezzem mindazt, aki Vagyok. Ma már tudom, hogy testemre-lelkemre figyelve, megtapasztalva és értelmezve a jelzéseiket elérhető az a szabadság, amikor életem folyamatainak irányítójává válhatok!

Megtanultam:

Ma-uri masszázs közben agyunk energiákat gerjeszt testünkben,s ezek az energiák változásokat hoznak létre.

Ma-Uri és a szeretet

A változás viszont azon múlik, hogy gerjesztett energiáink és testünk állapota hogyan viszonyul egymáshoz, hogy képesek-e ezek az energiák élettani folyamatainkhoz kapcsolódva haladni. A testünkben mozgó erők tükrében vizsgáljuk önmagunkat, megértjük az élettel járó feszültségeket és így elviselhetővé tesszük azokat!

"Az embert nem maguk a dolgok zavarják meg, hanem az a mód, ahogyan a dolgokat látja."

Hitvallás a MA-URI Masszázsról:

  • A ma-uri masszőrré válás hosszadalmas tanulási folyamat, elengedhetetlen feltétele az elszánt önismereti és testmunka.
  • Nagyon sok szabályt kell betartanom ahhoz, hogy tökéleteset nyújtsak.

Az első és legfontosabb az, hogy a teljes fókuszom a másik emberen legyen, aki megtisztel bizalmával, és elfogadja a táncot, amit én felkínálok neki, az ő egyensúly-teremtéséért.

  • A ma-uri masszőr valójában nem gyógyító, csak kíséri a folyamatot, amely a tánc és az érintés hatására történik.

doTerra terápia

2017 augusztusa óta a doTerra terápiás minőségi illóolajait napi szinten használom saját magamon illetve minden hozzám forduló vendégnél óriási sikerrel.
Önálló terápiaként és a masszázsok részeként egyaránt. Ha bármelyik kezelés felkeltette érdeklődésedet jelentkezz be.

Várlak szeretettel.

Június 1-től változnak a masszázs árak.
Meglévő vendégeim májusban és júniusban is a jelenlegi áron vehetik igénybe szolgáltatásaimat.
Szeretettel várlak titeket,szeretteiteket egyaránt.
Selina

); ga('require', 'displayfeatures'); ga('require', 'linkid'); ga('send', 'pageview');